Felfedezések

2010 január 9. | Szerző: Emma01 |

Hogy milyen város Kolozsváros? A legenda szerint a kapuja kilenczáros. Ma azonban már nincsenek kapuk, legfeljebb csak a helye maradt meg,  és a  várfal egy része a Farkas utcai templom mögött, a régi Petőfi utcánál, és még néhány kis szakaszon az Óváros körül.

Ma reggel például napsütéses, mosolygós az idő. És örülök neki, hogy ismét felfedezhetem egy újabb szegletét ennek az érdekes városnak, s továbbra is szívhatom magamba, ahogy él és lüktet: ahogy az emberek sétálnak az utcán, ahogy csilingel a villamos, csörgedezik a patak, amikor hallom a sokféle nemzetből való emberek beszédfoszlányait az utcán. Malvin megmutatta, hogy vannak magyar üzletek, s tegnap felkerestem a könyvesboltokat. A Szentegyház utcában több is van, illetve a baglyos egy másik utcában, egy kis kapualjba kell befordulni. Ráleltem a kis „Kolozsvári útitárs”-ra, elkövetkezendő városi sétányaimra biztosan el fog kísérni ezután, a kis térképpel együtt, amelyen be vannak jelölve a híres kolozsvári látnivalók, főként azok, amelyeknek magyar vonatkozása van (szinte mindegyiknek…). A napsütés örömére felkerekedtem, és elkezdtem felfedezni az eddig ismeretlenség homályában feledett helyeket.

A  kiindulópont természetesen a Főtér, a könyvesbolt utcájából kiérve ugyanis ide lyukadtam ki. De aki Kolozsvárra érkezik, egyébként is érdemes innen indulni, aztán tovább a szélrózsa irányába.

Én csak azután indultam tovább az egyetemre, hogy megnéztem a téren a látnivalókat, mert abból akad bőven. A Szent Mihály templom, Mátyás király szobra-ezek a legszembetűnőbbek.

De a téglalap alakú tér minden oldalán, a régi paloták mind-mind magukon hordják a történelmi emlékek jegyeit. Ha ezek az épületek mesélni tudnának!

Külön fejezetet, nem csak egy rövid említést érdemelne a Jósika-ház, a Rhédey-palota, Bánffy-palota, a régi New York szálló és még sorolhatnám…

Most viszont más élmények várnak rám, és továbbsietek az Egyetemiek utcáján át a Babes-Bolyai Tudományegyetemre.

Tegnap egyébként sikerült hozzájutnom a teljes havi ösztöndíjamhoz. Nem éppen királyi módon élek belőle, de szerintem az itteni magyar egyetemisták (is) nagyon örülnének neki. Egyetemi társaim, akik Grazba utaztak, ennek az összegnek a tízszeresét kapták ösztöndíj gyanánt. De ez csak a dolgok anyagi oldala. Én szerintem valami egész más kerültem ide: a dolgok lelki oldala miatt. Még szerencse, hogy legalább a kollégiumért nem kell fizetni. Minden másért viszont kell, és még utazni szeretnék Kolozsváron kívül is, remélem, sikerül beosztanom a pénzemet. Szerencsére még otthon félretettem egy kisebb összeget erre a kolozsvári kiruccanásra.

Az pénztár épületében először egyébként eltévedtem egy kicsit, és láttam egy feliratot, amiből arra következtettem, hogy ez a szociális iroda bejárta lehet. Az előtérben cserépkályha állt, ezzel fűtöttek. Nem ez az első alkalom, hogy cserépkályhával fűtött helyiségek látok itt Erdélyben, pedig nem vagyok itt régóta. Ha nem is a legkényelmesebb fűtési forma, de szerintem hangulatos, és nagyon jó meleget ad. Benyitottam az irodába, és a bent ülő hölgyektől a pénztár után érdeklődtem. Szerencsére egy nő valahogy rájött, hogy magyar vagyok, s mivel ő szintén az, így már szót tudtunk érteni, és útba igazított. Aztán felvettem az ösztöndíjamat – lejben. Aki már tartott a kezében román lejt, jól tudja, hogy ez a világ egyik legkülönösebb pénze. Amellett, hogy a nemzeti bankjuk fémpénzként lejt és banit bocsájt ki, papírpénz gyanánt igazi eltéphetetlen, összegyűrhetetlen és a mosást jól tűrő műanyag pénzt hozott forgalomba. Bizonyára ezek a bankók jóval strapabíróbbak papír társaiknál.