A kezdetek

2010 január 8. | Szerző: Emma01 |

 

Kész csoda, hogy sikerült visszatalálnom a szállásra. Délelőtt az egyik itteni koordinátorommal mentem be a Belvárosba, és taxival mentünk, és próbáltam ugyan figyelni az utat, de már a taxisofőr is megmondta, hogy a villamos teljesen más útvonalon jön, a megállói is másfelé vannak. És amúgy is olyan nagynak tűnt a város, idegen volt, és feltűnt, milyen nagy az autóforgalom. Az utcákon is nagyon sok embert lehetett látni.

Bíztam benne, hogy majd csak sikerül valahogy visszatérnem a kollégiumba.

Magyar kalauzom, Malvin sokat segített nekem, megmutatta a várost, a főbb műemlékeket, a magyarok által látogatott helyeket.

Első aranyszabály: ha látod a Matyi szobrot, akkor a Főtéren vagy. Kiegészítés: ha nem látod, nem vagy ott, vagy háttal állsz neki.

És itt tényleg csak magyarokkal találkozni?

Igen, igen, ez az itteni magyarok kedvelt találkozási pontja. A románok a régi magyar színháznál, az ortodox templom előtti téren várnak egymásra.

Szóval a Főtér. Már akkor is tudtam, hogy ez az a hely, ahol szinte minden nap keresztül fogok sétálni, és egy biztos pont, ahová találkozókat tudok szervezni, hiszen ez a város központi helye, mindenhez közel van, főként az egyetemi épületekhez. Az útikönyvek részletesen leírják a város ékességeit: a Főteret, a Mátyás szobrot, templomokat, egykor híres magyarok által lakott díszes épületeket. De egy szó sem esik olyan híres helyekről, mint a Krajczár (igen, a cégérben régiesen „cz”-vel van írva), a Bulgakov vagy az Agapé. Szerintem fontos tudni róluk, és saját tapasztalásaink útján megismerni ezeket a helyeket, és találkozni az emberekkel, akik ide járnak.

A Krajczár egy magyar kocsma, akárcsak a Bulgakov. Magyar zene szól, számunkra rég elfeledett nagy slágereket lehet hallgatni, a sör csíki, a helyiségeket a cserépkályha fűti, és mindenhol kizárólag magyar szót hallani. Azért fizetni lejben kell, nehogy túlságosan tökéletes legyen az az illúzió, hogy olyan, mintha Magyarországon lennénk. Egyébként nem olyan érzés, mintha Magyarországon lennénk, és nem a lej miatt.

Kalauzom, Malvin mutatott egy magyar éttermet, ahol működik menza, söröző, klub, és klasszikus étterem is.

 

„Mit is írhatnék most,

tisztelt Barátom?

Éppen zuhog az eső Kolozsváron:

füstöl a por, az aszfalt csattog,

mint mikor a kukorica pattog

a forró planetten –

Nincs ebben semmi rendhagyó.”

Akár Molnár Lajos: Kolozsvári képeslap című versének ezen részletét is tolmácsolhattam volna otthonmaradt barátaimnak. Az eső tényleg zuhog Kolozsváron, azt viszont nem állíthatom, hogy füstöl a por, amikor a járdákra rácsöppen az esőcsepp, hiszen október van, ködös, nyirkos október, amikor egyre hidegebbek és sötétebbek a nappalok. Akármelyik nap elkezdhet esni a hó.

Hogy is adhatnék jelt a barátaimnak? A klasszikus képeslapot nagyon szeretem, mert amellett, hogy rövid, kedves üzenetet tudok írni szeretteimnek, néhány életképet is mutathatunk arról a helyről, ahol éppen vagyok. Bizonyára fogok írni néhányat, de ez most még ráér. Viszont a mai kor nagy vívmánya az e-mail: külföldön járt társaim rendszeresen köremailekkel bombáztak engem (persze jó értelemben), így adván tájékoztatást hogylétük felől. Azt hiszem, nem lesz túl sok időm arra, hogy a számítógép előtt üljek, de igyekszem tartani a kapcsolatot otthonmaradt barátaimmal.

Malvin elvitt a Kolozsvári Magyar Diákok Szövetségének (KMDSZ) irodájába, ahol a különböző programok szervezése mellett lehetőség nyílik kerekasztal-beszélgetések tartására, baráti csevejekre, és néhány számítógép is a magyar diákok rendelkezésére áll, hogy azokon tanulmányokat, dolgozatokat írhassanak, vagy éppen internetezzenek. A hideg idő ellenére a fűtést még nem üzemelték be, úgy tűnik, muszáj spórolni a fűtéssel, másrészt ez a hideg még nem az igazi hideg, a székelyföldi teleken edződött fiataloknak meg sem kottyan egy kis lehűlés október közepén.