S
ki tudja miért, amikor TÉNYLEGESEN megérkeztem Krakkóba, hús-vér emberként a
város falai között lehettem, valahogy egészen másnak láttam ezt a világot.
Hirtelen megelevenedett előttem, valóságosnak tűnt, ám mégis volt benne valami
álomszerű.
Előttem magasodott a hegy, amelyen a híres királyi
vár, a Wawel hirdette a letűnt korok dicsőségét, jobbra a Visztula
vize folyott barátságosan. Maga a „wawel” elnevezés egyébként a
nyelvészek szerint mocsaras, vizenyős helyről kiemelkedő szárazföldet, szigetet
jelent. És ha már várról, hegyről van szó, hadd meséljek el egy ehhez
kapcsolódó legendát is!
Valamikor réges-rég a hegy gyomrában egy sárkány élt,
aki rettegésben tartotta a környéken élőket, mígnem egy nap egy hős lovag
megölte a sárkányt, és a lakosság végre megszabadult a szörnytől. A sárkány
barlangja (Smocza Jama) a mai is megtalálható: a Wawel falainál álló kis
épületből kell csigalépcsők hosszú során a mélybe ereszkedni, ahol
végigsétálhatunk a néhány száz méter hosszú barlangon, amely valaha izgalmas
kalandok helyszíne lehetett, mára viszont egy kellemes félóra elöltését nyújtja
a látogatók számára. A kijáratnál áll a Sárkány-szobor, amely bizonyos
időközönként állítólag tüzet okád magából. (Én sajnos nem láttam, csak
mesélték…) Krakkóban egyébként mindenfelé lehet leginkább zöld színű sárkányokat
kapni mindenféle méretben, anyagból.
A vár falai között sétálgatva már önmagában is nagy
látványosságoknak lehettem tanúja. Mindenfelé bástyák magosodtak, és impozáns
épületek, templomok vettek körül. Majd a tekintetem a székesegyházra
esett, nem lehet nem észrevenni a háromhajós, bazilika típusú templomot, amely
kápolnasorral van körülvéve. Három, szabálytalanul elhelyezkedésű tornya van.
Ebben a katedrálisban nyugszik többek
között Jagelló Erzsébet, I. Jagelló Ulászló királyunk édesanyja, s a nagy
fejedelem, Báthory István is.
A kápolnák és a kincstárak látogatásánál sokkal
inkább érdekelt a királyi palota, amelyről korábban is sok
érdekeset hallottam, főként azt, hogy – ha hinni lehet a letűnt korok
krónikásainak – valaha, a Jagelló-korban hasonlóan nézett ki a budai vár. A
Wawel-palota valószínűleg ma is Európa egyik legszebb reneszánsz királyi
palotája, az árkádokkal díszített udvaron egykor lovagi tornák zajlottak,
fényes ünnepségeket, kongresszusokat tartottak.
A palotát egyébként érdemes belülről is megnézni,
több kiállítás várja az érdeklődőket. A legtöbben – mint én is – a királyi
termeket nézik meg, ahol az egykori uralkodók és népes családjuk, kíséretük
történelme regél minden egyes négyzetcentiméteren. Értékes bútorok, berendezési
tárgyak, csillárok kápráztattak el, s érdekességként szeretném kiemelni a
falakon látható szőtteseket, amelyek szinte minden teremben megtalálhatóak
voltak, s hol a királyi család(ok) egyik tagját, hol pedig valamely fontos
eseményt ábrázoltak.
Az
egyik teremben ráleltem egy sakktáblára, amely a teremben elhelyezett tábla
szerint Egerből származik…
Ennél impozánsabb és pazar látványt nyújtanak a királyi
magánlakosztályok.
A királyi palotában látható még kiállítás
kincsekről és fegyverekről is. Ez utóbbi főként azért érdekes, mert több
termen keresztül különböző korokból származó kardokat, tőröket, pisztolyokat,
sisakokat, páncélokat, ágyukat láthat az érdeklődő – fegyverrajongók előnyben!
A látnivalók sorából nem hagyhatom ki az „Elveszett
Wawel” és a „Keleti művészetek” kiállítást sem, amely szintén
érdekes tapasztalatokkal és látványelemekkel gazdagíthatja a téma nagy
rajongóit.
Egy boltíves kapun hagytam el a szeretett Wawelt, s
az út mellett a vár falán ráleltem a „waweli téglákra”. A XX. század
elején az újjáépítési költségek egy részének fedezése céljából találta ki a vár
akkori főépítésze, hogy mindazok nevét megörökítik, akik akár egyénileg, akár
csoportosan harmincezer márkát ajánlanak fel. A ma falon található téglák száma
sajnos a teljesség igénye nélkül található meg az említett helyen: sok
adományozó helyhiány miatt nem fért fel, s voltak, amelyeket az egységesítés
miatt eltávolítottak, s azóta sem kerültek vissza.
Krakkó belvárosát bebarangolni nem egyszerű
feladat, kissé időigényes, de minden kétséget kizáróan megéri, hiszen nagyon
sok szép épület látható, hangulatos utcácskákon sétálhat végig az érdeklődő.
A középkori krakkói városfalakat 1810 után kezdték
lebontani, s a helyére parkot létesítettek. Ez a Planty, mely fáival,
szobraival és padjaival néhány percnyi szusszanásra csábítja az éppen
arrajárókat. A Plantyn belül találhatók Krakkó nevezetes utcái, s híres tere, a
Rynek Głowny. A „Rynek” Európa legnagyobb tere – megközelítőleg
40.000 négyzetméter -, s szerintem a leghidegebb is. Ottjártamkor fagypont
körül járhatott a hőmérséklet (október végén), s bár a város más utcáin nem
fáztam annyira, a térre kiérve mindig csontig hatoló hideg fogadott. Ilyenkor
az ember legszívesebben egy jó meleg helyen időzne el, ám mivel én csak néhány
napot tölthettem el Krakkóban, dacolva az időjárással, igyekeztem minél több
időt a város felfedezésével tölteni.
A Rynek Głownyn állva végre a saját
szememmel láthattam a Posztócsarnokot. Ez a hely volt egykor a krakkói
kereskedelem központja, az eredeti, XIII. században emelt épületet – egy tűzvész
pusztítása után – reneszánsz stílusban építették újjá. Ma a tér egyik dísze,
földszintjén – kívül – üzletek találhatók, bent pedig, a boltíves bejáró után
pedig egy hatalmas vásári kavalkád látható telis-tele kisebb-nagyobb lengyel
kincsekkel (borostyán-ékszerekkel, bőrből készült árukkal, ajándéktárgyakkal,
sárkányokkal). Az épület emeletén egykor bálterem volt, ma a Krakkói Nemzeti
Múzeum képcsarnoka kapott itt helyet, itt látható Jan Matejko,
a lengyelek nagy nemzeti festőjének több alkotása.
Ez a hatalmas tér, amely kedvelt találkozási pont a
krakkóiak számára, s mindig rengeteg ember nyüzsög itt, számos műemlékben és
látnivalóban is gazdag – itt állították fel Adam Mickiewicz költő szobrát,
itt magasodik a Mária-templom, a Szent Adalbert-templom és a Városháza
tornya.
Maguk a teret körbevevő épületek is gyönyörű
látványt nyújtanak, minden palotához fűződik valamilyen legenda, a
teljesség igénye nélkül most következzen ezek közül néhány. Több palotának van
magyar vonatkozása, a Kromer-ház alatt húzódó gótikus pincében például
magyar bort árultak. Egyébként is jellemző Krakkóra a magyar bor, évszázadok
óta hagyomány, hogy az a jó bor, amely Magyarországon született, és
Lengyelországban nevelkedett. Ma is sok helyen, ha a szomjas betérő
bort kér, a tokaji fajták közül választhat…
A Szepesi-palota egykoron a Wesselényi Ferenc
háza volt, de láthatjuk a Ryneken a „szarvashoz címzett” házat, és a „kosokhoz
címzett” házat (Potocki-palota),
amelynek kapuja felett három kosfej díszeleg.
Bármilyen hihetetlen, de Krakkóban is van Barbakán.
Ezzel szemben, a Flórián-kapun keresztül juthatunk be a Belvárosba,
pontosabban a Flórián utcába, amely a város egyik kedvelt sétálóutcája,
telis-tele emberekkel, üzletekkel – s zenével. Ahányszor itt jártam, a Flórián
kapu alatt játszó harmonikás mindig valami lengyel vagy magyar dalt játszott.
A
környező utcák is bővelkednek a látnivalókban. A Szent János utcában a Czartoryski-palota,
amely Krakkó egyik legjelentősebb gyűjteményének ad ma otthont. A Sławkowska
utca palotái alatt pincerendszer húzódik, itt tárolták a lengyel
földre szállított magyar borokat. Ebben az utcában található a Grand Hotel
épülete, amely egykor nyomda volt, a fiatal Balassi Bálint egyik
művét is itt adták ki. Balassi lengyelországi tartózkodását egyébként egy emléktábla
is jelzi a Szent Anna utca és a Rynek Głowny sarkán.
A Szent Márk utca egyik épületéhez érve
magyar zászlót és címert láthat az arrajáró: ebben a csendes kis utcában
található a Magyar Köztársaság főkonzulátusa.
A templomok hű csodálói is kedvükre
látogathatják Krakkó Belvárosát, hiszen néhány kivételtől eltekintve alig akad
olyan utca, ahol ne találna a lelkes hívő egy-egy istenházát. A Franciszkanska
utcában található a Püspöki Palota, korábban itt lakott Krakkó
érseke, Karol Wojtyła, aki ma II. János Pál néven a katolikus egyház feje.
A vártól a Posztócsarnok felé vezető utcán látható a
Collegium Juridicum, amely a XV. Században fogadta a lelkes
joghallgatókat, valamint néhány házzal arrébb rátaláltam a Balaton
vendéglőre, amely magyar és lengyel nyelvű étlappal, halászlével, gulyással
és pörkölttel várja a finom ízekre vágyó vendéget.
Krakkót bejárni több időre van szükség, mint egy
hétvége. Sok-sok látnivalót sikerült felfedeznem, de még így is hiányérzetem
van, hogy kihagytam helyeket, amelyet feltétlenül fel akartam keresni.
Krakkó szintén egyetemváros, akárcsak Pécs, rengeteg
fiatalt látni az utcákon, akik hol órára sietnek (ez különösen az egyetemi
épületek környékére jellemző, van belőlük sok a Belvárosban), vagy barátaikkal
találkoznak. A Jagelló utcában, illetve annak környékén magasodnak a
„kollégiumok” magas falai: az ember csak kapkodja a tekintetét, hiszen egyik
oldalon a Collegium Novum, a másikon a Collegium Maior, majd
annak túloldalán a Collegium Maius található nagy vaskapujával, szép
reneszánsz belső udvarával.
A város ezen oldalát felfedezi az ember nappal.
Sötétedés után is érdemes Krakkó utcáin sétálgatni, s bár meg lehet nézni a
főbb nevezetességeket esti díszkivilágításban, a főbb hangsúly azt hiszem
ilyenkor mégiscsak inkább a szórakozásra kerül. A sok-sok egyetemista
esténként is ellepi a várost, rengeteg lehetőség közül választhat a fiatalság.
Szinte minden ötödik lépésnél kínálkozik egy hely, amely alkalmat ad(hat) a
kikapcsolódásra.
Szombat
este sok a zenés-táncos klub, s a hangok már messziről odacsalogatják az
embereket. Én egy kisebb társasággal egy csendesebb jazz klubban foglalok
helyet, ahol a többiek beszámolója alapján arról értesülök, hogy előző este
éppen volt egy remek koncert, sőt a plakáton láttuk, hogy következő este is az
lesz a program. Aznap estére elmaradt az élő zene. Mindenesetre a legbátrabbak
megkóstolhatták a forralt sört, amelyet a forralt bor mintájára készítenek el a
lengyelek.
Persze másoktól hallottam meseszép, szemérmes
lengyel lányokról, akik asztal alá isszák a magyar fiúkat, de ez már egy másik
történet…
Mindenesetre érdemes Krakkóban a szórakozási
lehetőségeket is kihasználni, sok helyen találkozni magyarokkal (akárhová megy
az ember, az egyik asztalszomszédja biztosan egy másik magyar társaság), és
barátságos lengyelekkel.
Szerencsénkre éppen ezen az éjszakára esett az
óraátállítás ideje, így nyertem egy órát magam és Krakkó számára. És a többiek
is. Éjnek évadján sötétben és hidegben sétáltunk a szállásunk felé, útközben
átkeltünk a Visztula egyik hídján. Ilyenkor az ember lelke boldog, hogy
felfedezhette Krakkót. Így kerek a világ.