Ócskapiac

2010 január 23. | Szerző: Emma01 |

Szombatonként
tartanak ócskapiacot Kolozsvár keleti végében. Ez a hely számomra nem csak
földrajzilag, hanem eszmeileg is a város keleti pontját jelenti. Hallottuk,
hogy minden szombat délelőtt kitelepülnek oda az árusok, felkerekedik a város,
városkörnyék apraja-nagyja, hogy olcsó ruhát, szerszámokat, háztartási
eszközöket, mindenféle kacatnak tűnő kincset (avagy kincsnek tűnő kacatot)
szerezzen be. Dani teljesen fellelkesült, mindenféleképpen meg akarta nézni az
ócskapiacot. Kíváncsisága olyannyira mélyen gyökerezett, hogy elhatározta,
szombaton kora reggel felkel, és gyalog fogjuk átszelni a várost kelet-nyugati
irányban, hogy igazi kirándulás legyen ez számunkra. Velünk tartottak japán
barátaink is.

Érdekes volt
végignézni a forgatagot, a sokféle embert, és elámulni azon, mi mindent képesek
az emberek eladásra felkínálni. Sokan vásárolnak itt szerintem nagyon-nagyon
olcsón, még olyan dolgokat is, ami számomra tényleg csak ócskaság. Barátaink mesélték, hogy jártak a körösfeketetói vásárban, ahol sokkal
hasznosabb dolgokat is lehetett kapni, főleg kézi készítésű, népi ruhákat,
terítőket, szőtteseket, fából faragott tányérokat, kerámiadíszeket, házi
élelmiszereket, hangszereket, bútorokat. Sok turista érkezik erre az eseményre
Körösfeketetóra, s az idő múlásával a hagyományos erdélyi, kézi készítésű
portéka mellett megjelentek a modern eszközök. Mondták, nem ritka, ha egy
mézárus mellett egy sílécárus állítja fel a standját.

De az
ócsakpiac egészen más jellegű kirakodás. Ahogy az ember sétál a tömegben,
hallgatja a különböző nyelvek és népek kavalkádját, érzi a szagokat, az valami
egészen varázslatos tud lenni. A könyvespultokon találtunk régi, magyar
könyveket, ha találtunk benne írást, mind a múlt század elejéről valók voltak.
Japán barátaink egy-egy könyvet szereztek be kalandos útjuk során.

A mi japán
barátainknak különös Kelet-Európa mániájuk volt. Eljöttek ebbe a távoli, nemzetközi
szempontból teljesen más, ismeretlen világba, de ők mégis imádják, tanulják a
román nyelvet, Yüszke magyarul is tanul – nagyon szépen halad -, és közben
felfedezik az itteni kultúrát, a nyelvet, az emberek szokásait. Mi vonzza őket
ennyire? Pont ez a másság? Ez az ismeretlenség? Talán az, hogy ez még egy kissé
maradinak tűnő, az övéktől teljesen eltérő világ? Ők itt érzik a szabadságot?

Nem jártam
még Japánban, de úgy gondolom, hogy azon túl, hogy egy nagyon hagyománytisztelő,
szigorúan szabályozott világ, nehéz lehet ott élni, főleg az olyan
nagyvárosokban, mint Tokió, Oszaka és Kioto, a milliónyi ember között, egy
állandóan nyüzsgő, automatizált világban. Ezért jönnek Kelet-Európába, ahol még
sok helyen nincsenek letisztult körvonalak, az emberek kevésbé
fegyelmezettebben, de sokkal szabadabban élnek. Hogy melyik a jobb? Ezt ki-ki
döntse el saját maga. Ezért olyan szép a szabadság.