Jazzkoncertre indultam, egy magyar és egy japán fiúval. Kolozsvárott. Gyalog
indultunk el, egy számomra ismeretlen útvonalon. Dani azt mondta, neki ezt
ajánlották itt-tartózkodása első napján, ami bevisz a Belvárosba. Igaz, ez is
egy lehetőség – de a parkot ezúttal ki kell hagynunk. Rövid séta után elértük
az Ursus Sörgyárat (komoly konkurenciája lehet a Csíki sörnek!), és
rákanyarodtunk az egykor hivatalosan is Külmonostor
utcának nevezett útra. Vidáman beszélgettünk, nevetgéltünk, közben
elhaladtunk a kakasos templom
mellett. Nem értem, milyen indíttatásból tervezte ide ezt a templomot Kós
Károly, a kalotaszegi motívumok inkább egy vidéki falu hangulatát idézi. Vagy
éppen ez volt a cél? Úgy tudom, amikor épült, a városnak ez a része inkább falusias
volt.
Elég sokan
voltak kint az utcán a késői óra ellenére, persze mindenki megbámulta kis csapatunkat;,
így van ez mindig, ha egy vagy akár több japán barátunk is velünk tart. A
bárban azért Yoshi nem tűnt annyira különlegesnek. A hangfoszlányokból ítélve
nemzetközi a környezet. Kerestünk egy szimpatikus asztalt, leültünk, és a
kezembe vettem az itallapot, hogy megpróbáljam megfejteni, mi mit jelent.
Nem volt
nagy a pincebár, de telt ház volt aznap este, s mindenki kényelmesen hátradőlt
az itala mellett. Nem gondoltam volna, hogy Kolozsvárig kell eljönnöm ahhoz,
hogy jazzkoncertet hallgassak, és főleg egy magyar zenekart. Otthon is többször
kellene hasonló programokra járnom. Nem foghatunk mindent az idő hiányára. Ez
csak elhatározás, szemléletmód kérdése. Milyen jó, hogy itt Kolozsváron lehet
egy kicsit lassítani, élni, normális embernek érezni magunkat.
Yoshiro
mesélte, hogy otthon, Oszakában a barátnőjével sokat jártak koncertre. Mivel a
lány zongorázott, midig a zenére figyelt, nem pedig a fiúra. Ezt gondolom eléggé
sérelmezte… De most mindenki a zenére figyelt, ami egy kis időre mindenkit
elvarázsolt. Csak hallgattunk, élveztük a dallamokat, s nem gondoltunk semmire.
Ritka pillanatok szerintem, amikor az ember teljesen ki tud kapcsolni, és
kizárólag egy dologra koncentrál, de arra nagyon.
A koncert
után az estét Kolozsvár más vendéglátós helyein folytattuk. Itt Kolozsvárott külön kuriózum, hogy vannak
kimondottan magyar helyek is. Az Insomnia nem egy ilyen hely, de ott is lehet
csíki sört kapni, és vannak magyar pincérek is. Ettől függetlenül az Insomnia
egy nagyon hangulatos és extravagáns belvárosi kocsma, egy bérház emeletén
kapott helyet, és őszintén szólva nem is értem, hogyan engedélyezhették a
működését, hiszen a szomszéd lakásokban állandó lakók vannak. Ha ők nem is, mi
nagyon örültünk a helynek. A díszlet pikantériáját a falon lévő motívumok mutatták. Amikor korábban hallottam erről, úgy
képzeltem el ezt a kompozíciót, mint egy középkori címert, de élőben látva rá
kellett jönnöm, hogy azokat a valóságban barlangrajzszerűen rajzolták meg.
Itt
mulattunk a továbbiakban, körülöttünk sok-sok ember, mindenki lazán hátradől a székén,
cigarettafüstbe burkolózik, közben száll a szó és a nevetés, és ott és akkor
azt éreztem, hogy az egész helynek valami nagyon különleges és egyedi hangulata
van, amiben benne van a közép-európaiság, de a multikulturális érzés is. Régi
korok bútorai, pianínói, képek a falakon; a múlt egy-egy szegletét tárják
elénk, miközben mi, akik éppen kirúgunk a hámból, teljesen belefeledkezünk
abba, ami ezen a világon kívül van, csak az számít, ami ott, abban a
pillanatban történik.
„Ma élsz. Holnap kiolt egy pillanat.
Vajon csak e pillanatért vagy?
Azontúl más időtlen önmagad.”
Szerettem
reggelenként hallani a Kálvária felől hallatszó harangszót. Megnyugtattak, és
az otthon érzését keltették bennem. Mintha otthon feküdnék az ágyamban, vagy
valamelyik pécsi harangot hallottam volna a sok közül.
A
jazzkoncert után is harangzúgás ébresztett. Úgy emlékszem, nem volt korán,
talán az ebédidő közelgett már. Későn értünk vissza, a Belváros elég kihalt
volt, csak az éjjel-nappal nyitva tartó ételárudák előtt láttunk embereket.
Persze, beálltunk a sorba, egy hajnali reggelire, hogy ne kelljen korgó
gyomorral nyugovóra térni.
Hogy féltem
még az első napokban, sötétben ki se mertem menni egyedül Kolozsvár utcáira!
Pedig ez is csak egy nagyváros, ahol ugyan nem árt az óvatosság, de éjjel is
lehet sétálni az utcán minden gond nélkül.