Ünnep a Farkas utcában

2010 január 17. | Szerző: Emma01 |

Ding-dong-ding-dong
– ma vasárnap van, és az egykori kolozsmonostori bencés apátság harangjából
messze elhallatszódik a harangzúgás. A ’90-es években lelkes magyar hívek összefogtak,
és felújították ezt  a templomot, és
azóta hetente néhány alkalommal, de magyar miséket tartanak – békében,
nyugalomban, háborítatlanul.

Ding-dong-ding-dong
– a harangszó messze száll. Hirdeti a katolikus egyház és a magyarság
jelenlétét, létjogosultságát ebben az országban, hangja elszáll messze a
Belvárosig, s többi katolikus, református, unitárius és evangélikus templomig.

Ma október
23-a van. Magyarországon nemzeti ünnep. Romániában egy nap, amelyen megemlékezést
tartanak, évfordulóját ünneplik egy eseménynek (eseménysorozatnak), amely
fontos minden magyar számára. Van mire emlékeznünk, akkor is, ha Magyarországon
vagyunk, akkor is, ha Magyarországon kívül töltjük el ezt az ünnepet.

Nem az
elejétől követtem az eseményeket, mindenesetre érdemes volt részt vennem a
megemlékezésen. Délelőtt a helyi szervezők a Farkas utcába invitálták az
ünnepelni vágyókat. Miközben odafelé sétáltam, elhaladtam a Főtéren a Szent
Mihály-székesegyház mellett: a mise a vége felé közeledett, és a hívek szinte
egy emberként énekelték a magyar himnuszt.

Együtt,
megosztás és megosztottság nélkül emlékezik mindenki az ’56-os eseményekre. Az
Erdélyben és Magyarországon történtekre egyaránt. A történelemkönyvek nem írnak
róla, de Kolozsvárnak, és a többi romániai magyar (vonatkozású) városnak is
megvan a maga ’56-os történelme. Itt is megmozdultak a magyarok, próbáltak
tenni az elnyomó hatalom, a rendszer ellen. Nem fegyveresen, hanem szóval és
bátor tettekkel: vezetőket választottak, röpcédulákat gyártották, felemelték a
hangjukat a románosítás ellen. Több jogot követeltek, memorandumot fogalmaztak
meg.

Sajnos
tudjuk, hogy e megmozdulásoknak megtorlás lett a vége. A szabadság kivívásának
kísérlete nem járt eredménnyel. Romániában is számos per zajlott le, az ítélet:
halál, kegyelemként esetleg átváltoztatták életfogytig tartó
szabadságvesztésre. De legalább megpróbáltak valamit tenni, nem ültek tétlenül,
s tettük nem maradt visszhang nélkül.

Rájuk, a
hősökre emlékezünk ezen a napon határon innen és túl. Beszédekkel, versekkel,
énekkel és tánccal, ünneplőbe öltözött lélekkel idézzük fel a múltat, és
állítunk emléket neki. Például Kolozsvárott a Farkas utcában, a református
templom előtt, a Református Kollégium közvetlen szomszédságában.

A rendezvény
után Malvin megmutatta nekem belülről is a híres templomot. Éppen keresztelőt
tartottak, így először a karzatra mentünk fel, hogy megcsodáljuk az épület
szépségét, és szemrevételezzük kincseit, miközben hallgattuk a felcsendülő
orgonaszót. Erdély a reformáció fellegvára volt valaha, sok-sok erdélyi nemes
család címere díszíti a templom belső tereit.

 

Legértékesebb
része a Belvárosnak a Farkas utca. A múzsák utcája. Nagy Péter Ó kedve Kolozsvár
című lírai útikalauza szerint ez az utca „Kolozsvár
és Erdély magyar műveltségének legrégibb legbuzgóbb munkása. Vajon van-e
erdélyi család, aki hiába keresné az utca kövein maga, apái lábnyomát. Vajon
van-e erdélyi művelt magyar, aki ha belép ebbe a tágas, nyílt tekintetű,
csendes utcába, ne érezné a feléje lengő levegőben a nagy dolgoknak azt a
lelkét, amely a nagy hagyományú helyeket elárasztja? „

Mielőtt
kifordulok a Farkas utcából, még egyszer visszanézek, és visszagondolok azokra
az épületekre, amelyeket szemrevételeztem az ünnepség alatt: azt utca végén
megbújva a Református templom, amely az őt eltakaró fák miatt látszik kicsiny
templomnak, ám belépve, és később körbejárva látszik csak igazán tekintélyes
mérete. Előtte áll Szent György lovasszobra, amint éppen a sárkánnyal harcot
vív. Az utca végén jobbra a Református Kollégium, amely erdélyi értelmiségi
fiataloknak szolgált és szolgál mai napig is oktató- és nevelőhelyéül. Szemben
a lelkészi lakások.

És ahogy
pásztázom végig ezt a szellemi-tudományos-lelki gazdagságban bővelkedő területet,
nem csak az Egyetem főépületét, az Egyetemiek házát, a Telekiek házát,
könyvtárakat látom itt, hanem az első magyar kőszínházat is, az évszázados
fákat, amelyek mesélhetnének a történelem viharairól.