Esténként szinte mindig szomszédok a koleszban.Itt is jókat lehet bulizni, beszélgetni. Vannak, akik elég hangosak, a spanyolok szeretnek tükröket törni, az olaszok meg a folyosón is fociznak. Ahol most lakom, ott csak külföldi diákok laknak, s nem egy hagyományos kolozsvári bentlakás. Néhány éve épült, kényelmes apartmanok kétágyas szobákkal, fürdőszobával, konyhával, erkéllyel. Van külön mosókonyha is, és tényleg nagyon kulturált az egész. Ezzel szemben a helyi, állandó egyetemistáknak rosszabb esetben be kell érniük az 5-6 fős tömegszállással, vaságyakkal, és a “kiváltságos” hallgatóknak fenntartott szobák is olyan siralmas állapotban vannak, hogy egy látogatás után kezdtem egyre jobban megbecsülni az otthoni kollégiumi szobámat.
De a mi koleszunk most itt Kolozsvárott, ahol én is nemzetközi diáknak számítok, nagyon szuper. És a társaság is. Ki tudja miért, de rengeteg japán, spanyol, olasz, francia, lengyel, cseh diák választotta ideiglenes tanulóhelyéül ezt a várost. Bár a tanulóhely kicsit túlzás talán, de biztos nagyon sokat fog tanulni mindenki a kinntartózkodása során. Főleg az élet nagy tudományát.
Vannak még rajtam kívül magyarok is néhányan, illetve van már néhány erdélyi magyar ismerősöm is, akik szívesen mesélnek az itteni életről és elkalauzolnak a városban. Van egy töriszakos srác, aki imádja a focit, és az a vágya, hogy fociklubtulajdonos legyen, vagy politikus. De lehet, hogy a diploma átvétele után kimegy Angliába, mert ott talán jobban tud boldogulni.
A kedvenceim egyébként a japánok, nagyon lelkesek és barátságosak, és érdeklődnek az itteni magyar kultúra iránt is, ahogy a lengyel barátnőm is, aki itt magyarul és románul is tanul, és tanulmányt ír a két nyelv közti hasonlóságról és különbözőségről. Nagyon aranyos egyébként, ahogy magyarul beszél, még most tanulja a múlt időt, és nem mindig találja el a ragokat. Most jövök rá, milyen bonyolult is ez a magyar nyelv, ha nem ez lenne az anyanyelvem, azt hiszem, képtelen lennék megtanulni!
Tetszik ez a nemzetköziség, bár úgy érzem, kettős életet kell itt élnem, mert egyrészt külföldi vagyok, aki együtt beszélget mindenféle nyelven a többi külföldivel, másrészt magyar, aki szeret az egyetemen is, vagy a városban is itteni magyarokkal lenni, tapasztalni, hogy élnek itt ők. Egyébként szerintem sokkal nyitottabbak, barátságosabbak, de az egyetemisták itt is csak egyetemisták, akik ugyanúgy eljárnak sörözni, bulizni a korábban már említett helyekre, és ugyanúgy utálják a vizsgaidőszakot (szessziót), mert ugyebár tanulni kell…